Bemutatkozás

Okleveles pszichológus vagyok, ami a fiatalabbaknak MA végzettséget jelent. A diplomámat 1996-ban, Debrecenben szereztem, még mielőtt a pszichológusok tömegtermelése beindult, egy barátságos és emberközpontú képzésben. Az egyetemi évek alatt ismertem meg a legjobb barátaimat, olyan szoros kötelék alakult ki közöttünk, ami azóta is szakmailag és emberileg egyaránt támaszt nyújt.

Doktori tanulmányaimat az ELTE-n végeztem, 2003-ban szereztem PhD fokozatot. Disszertációmat a baráti kapcsolatok kutatásából írtam, az Akadémiai Kiadónál megjelent kötet itt olvasható.

Családterápiás és személyközpontú módszerben képződtem, majd sok felsőoktatásban eltöltött év után fordultam a szexuálpszichológia felé. Ebben szerepet játszott, hogy már a 2000-es évek elejétől gender kérdésekben végeztem kutató munkát. 2017-ben szereztem szexuálpszichológiai szakképesítést az ELTE-n, alapító és vezetőségi tagja vagyok a Magyar Szexuálpszichológusok Egyesületének.

A traumafeldolgozási módszerekkel való szakmai ismerkedésemet egyrészt a szexuális neveléssel és abúzus megelőzéssel kapcsolatos érdeklődésem, másrészt az alkoholbeteg szülők mellett nevelkedő gyermekek és felnőttek támogatásának kihívásai motiválták. Ezért kezdtem el olyan módszereket tanulni, amelyek egyrészt keretet adnak a traumatizált gyermekkor hatásainak megértéséhez, másrészt hatékony eszközöket a felnőttkori nehézségek kezeléséhez. Sématerápia, EMDR és Brainspotting – ezek ma az általam leginkább használt módszerek, amelyek hatásosságát a tudományos kutatások is alátámasztják. Mivel komolyan veszem a szakmai felelősségemet a hozzám fordulók támogatásában, ezért ezeket a módszereket folyamatos szakmai továbbképzések és szupervízió mellett használom.

Emberileg és szakmailag is elkötelezett vagyok az LMBT+ emberek jogegyenlősége mellett. Pszichológusként ez azt is jelenti, hogy aktív tagja vagyok a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ Szekciójának, jelenleg én koordinálom a szekció munkáját. Tanácsadói praxisomban affirmatív megközelítésben dolgozom azokkal a kliensekkel, akik valamilyen nemi vagy szexuális kisebbség tagjai.

Szakmai hitelességemhez hozzátartozik, hogy folyamatosan törekszem a munka és magánélet egyensúlyára. Egészségem megőrzése és a családom – férjem és fiam – mindig ugyanolyan fontosak, mint a szakmai fejlődésem. Ezért nem dolgozom este 7 után, vagy hétvégén, és nem vállalok több klienst, mint amennyit felelősséggel és egészségesen tudok támogatni. Ezért sajnos nem tudok minden jelentkező klienst fogadni, amiért mindenkitől elnézést kérek!

Szeretettel: